Kitiltott
"
De persze az ember védekezik: nem nekünk kellene szégyenkeznünk, hanem azoknak - különösen ideértve a Magyar Rádió Közalapítvány pártdelegált és civil tagjait egyaránt - akik tűrik ezt. Akik hallgatag-cinkosan összejátszva vele, hagyják, hogy Such azt műveljen, amit akar. Hagyják, ráhagyják, sőt jóváhagyják, még meg is erősítik fejbólogató - és ugyancsak titkos - határozataikkal az elnök intézkedéseit." - Itt

Szamérmetes olimpiai honlap
"
Ha a Guardian tudósítója csúnyának találta a magyar csapat öltözékét, az Indexnek pedig a Túró Rudi jutott eszébe a ruhákról, akkor ugyan mit mondtak volna erről a "site"-ről?" - Itt

Olimpia turbó 2008-2010
"
A Magyar Rádió ajánlati kérelme szerint ugyanis még két év múlva is élvezhetjük a világ legjobb sportolóinak nemes vetélkedését." - Itt

Csókoltatok mindenkit!
"
Az egymás minden rezdülésére, gondolatára, sőt meg-nem-fogalmazott elképzelésére is érzékenyen reagáló hajdan-civil-ma-már-profik ugyanúgy hallgatnak, mint az amatőr-maradt civilek." Itt

Nyílt levél a digitális rádiózásra történő átállás néhány problémájáról
"
A hitelfelvétel következtében a Magyar Rádió stúdióépülete sorsát illetően nem áll-e fönn az a veszély, hogy a Magyar Rádió a legértékesebb vagyontárgyát, a stúdióit veszítheti el?" Itt

A Magyar Zenei Tanács közleménye
"
Az MR2-Petőfi rádiónak nincs Zenei Szerkesztősége (aminek pedig az érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata szerint lennie kellene)." Itt

Vendégségben az Állami számvevőszéken
"
Ebbe a kérdéskörbe természetesen becsatlakozik, és fontos része az, hogy ha közszolgálatiságról van szó, ha közpénzeket költenek el zömében, akkor hogyan költik el ezeket." - Itt

Merevedj, Kossuth!
"
A végén megérjük, hogy szép lassan ütemenként kicserélik a napzáró magyar Himnuszt is valami másra. Először csak mellétesznek vagy eléírnak valamit, s aztán leemelik mellőle magát az eredeti himnuszt, hogy a maguk kreálta zavaros helyzetet tisztogassák, s akkor már nem arról beszélünk, hogy magát a zavart ki, s mivel teremtette." Itt

A Magyar Rádió nevét szádra ne vedd!
"
Az olvasóra bízzuk annak mérlegelését, hogy törvényt sért-e a Magyar Rádió?" Itt

Esélyek, izgalmak, foltok, rádió
"
- Az állománygyűlés után a tömegbe lövetés szokott következni - mondta volt a Magyar Rádió Pagodájában tucatnyi ember füle hallatára Belénessy Csaba (azóta már a Lánchíd Rádió főszerkesztője), úgy egy évvel ezelőtt, 2006. őszén, amikor meglátta a Magyar Rádió elnökének meghívó plakátját az azóta már hírhedtté vált ebédlői állománygyűlésre." Itt


Boros Zoltán levele: Tisztelt EMEREDJ, EMERKETTŐ, EMERHÁROM  Névadó Grémiuma!
"És konstatálom, hogy a Magyar Rádió működtetői a saját intézményük nevét kitiltották a bemondóik szövegéből." Itt

Gróf Miklós levele a közszolgálatiságról
"Furcsa módon először ez a kérdés "intézményesen" Mikó Róbert érkezésével vetődött fel -, aki egyébként maga is csapást jelentett az előző, családias, "értékgazdag" Intézményre -, hogy aztán a Petőfi adó villámgyorsan át is essen a ló túloldalára, olyannyira, hogy szinte kizárólag a FORMA határozza meg az eddig elsődleges lényeget."

Hozzászólók: Cs. Kádár Péter, Faragó Judit, László György Itt

Faragó Judit két hozzászólása
"
De az elnök urat nem újságírónak, közrádiósnak hívták ide - mint most kiderül -, hanem szanálónak, csődbiztosnak, ingatlanügynöknek." Itt


Ördögh Csilla: Hiányok és következmények
"
Egy 18 éves ifjú ember nem múlt nélküli, nem lehet az! Hiszen ismernie, tudnia kell - túl a saját élethelyzetein - családjának, hazájának, sőt, a tágabb környezetünknek meghatározó történéseit, ha csak nem talajtalanná, magányossá, kiszolgáltatottá kívánjuk tenni!" Itt
 

Egy hallgató panasza és az ORTT álláspontja a Petőfi Rádióról
"Név szerint el tudom sorolni őket: Jeney Erzsébet, Adorján Ágnes, Varga Péter, Ruff Béla, Takács Annamária, Bankó Éva ,Farkas Katalin, Molnár Éva, Kajári Klári, Duba Szilvia, Gere Erzsébet, Huszti Zoltán, Jávor Zoltán, Csermely Zsuzsa, Lukácsházi Győző, Koltay Gergely, Radics Zsuzsa és a nagy "öregek": Csiba Lajos, Divéky István, Tari Viktor." Itt


A honlap erőteljes fejlesztés alatt van. Ha hibát talál, írjon a webmesternek.
© 2007. Társaság a közszolgálati rádióért. A honlap tartalma - a forrás megjelölésével - szabadon felhasználható (CC).