Társaság a Közszolgálati Rádióért

 

Kitiltottak

 

"A Magyar Rádiónak, mint a magyar nemzeti hangzáskultúra és a köznyilvánosság alapintézményének, ismét az ország egyik legnagyobb hatású és tekintélyű kultúra-előállító és  -közvetítő intézményévé kell válnia!

A Magyar Rádió - a közfinanszírozás okán - kivételesen szerencsés helyzetben van: minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a tartalmi (újságírói) minőség szempontjából az első számú viszonyítási ponttá váljon hazánkban. Célom, hogy a közrádióban vibráló rádiós műhelymunka és emberi légkör uralkodjon, meghonosodjon a citoyen kérdezési- és vitakultúra, és az intézménynek egész magyar kulturális életre termékenyen ható szellemi aurája legyen.

Más tekintélyes média-intézményekhez hasonlóan - hosszú évek fáradságos és aprólékos munkájával - létre kívánom hozni a Magyar Rádió Stíluskönyvét, amely összefoglalóan tartalmazza azt a nyelvezetet, azokat a fordulatokat, amelyeket a műsorokban - és különösen a hírműsorokban - irányadóan használni kell!"

 

A fenti idézetek Such Györgynek - mind a mai napig részben titkosított - elnöki pályázatából valók. Az első két bekezdés arról árulkodik, hogy Such György tisztában van azzal, hogy a Magyar Rádió közintézmény. Jogi értelemben ma is az, bár a Such-garnizon aurája és stílusa se nem megtermékenyítő, se nem citoyen (polgári), hanem alpári, megfélemlítő, megalázó, bosszúálló, diktatórikus, elsivatagosító. Vitakultúrájának lényege, hogy nincs vita. Mintegy 25 évvel ezelőtt Rékai Gábor jellemezte így a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rádióját. A vitakultúrát és az intézményi demokráciát tekintve Such György Kim Ir Szen legjobb tanítványa.
 

A prospektusból szkennelt kép nem a Pollack Mihály téren készült és a szobor nem Such Györgyöt ábrázolja - csupán illusztráció

Such-Dzsucse már a kezdetek kezdetén alkalmazta a számára legédesebb eszközt: a tiltást. Kitiltani, betiltani, eltiltani, letiltani, megtiltani mindent, ami és aki nem tetszik neki, mert a Magyar Rádióban ő az úr. Such persze engedélyhez kötöttségnek nevezi a tiltást. Mint egykoron a Tájékoztatási Hivatal.

Az első kitiltott Kakuk György volt, aki alig három hónap után - ma sem tudni, miért - hűtlen lett Such-gazdihoz, de legalább tetemes végkielégítéssel távozott a programigazgatói székből. Vagy tán nem is ő volt az első, hanem Lovas István, akinek a kirúgásához fűződik a Such legszebb esztétikai fejtegetése a rádiós jegyzetről, amely szerint a jegyzet nem rádiós műfaj. Tehát nemcsak egy - sokak szerint valóban nem szalonképes, elfogult - újságírót tiltott ki, hanem egy műfajt is.

Aztán letiltotta a Magyar Rádió díjnyertes honlapját és megtiltotta neves magyar és külföldi előadók koncertjeinek rádiós közvetítését. Kitiltotta az elektroakusztikus zenei felvételeket is - megszüntetvén a világ egyik legeredményesebb stúdióját.

Megtiltotta, hogy a Magyar Rádió egyes munkatársai az intézmény területére lépjenek - igaz, emiatt megbüntették az intézményt -; ezzel egyidejűleg azt is megtiltotta, hogy a Magyar Rádió dolgozói szabadon mozoghassanak az intézmény területén.

Ez a kép nem a Magyar Rádióban készült - csupán illusztráció

Megtiltotta, hogy a Magyar Rádió munkatársai külön engedély nélkül nyilatkozzanak bármiről, amiről ő úgy gondolja, hogy az sértheti a Magyar Rádió - valójában Such György - érdekeit. Betiltotta a rádiós dolgozók és a tulajdonosi testület tagjai közötti kommunikációt. Ez utóbbit olyannyira betiltotta, hogy Gecse Géza, a Határok nélkül című műsor felelős szerkesztője egyebek között azért kapott kapásból szigorú elnöki megrovást, mert eleget tett a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma felkérésének. S itt álljunk meg egy pillanatra: noha a jogerős bírósági végzés alapján Gecse Gézát köteles a Magyar Rádió felelős szerkesztőként (vagy annak megfelelő munkakörben) foglalkoztatni, e végzés végrehajtását is letiltotta Such György. Nyilván azért várja meg a bírósági végrehajtást, hogy - idézzük ismét a szent lény szavait - "emberi légkör uralkodjon a közrádióban".

Such - arculatváltás címén - betiltotta a szivarantennás logót, nehogymá olyan legyen valami, amit nem ő talált(atott) ki. Mert akkor nem lehetett volna újabb milliókat kidobni az ablakon.

A béremelési tárgyalásokról szóló dokumentumok alapján is kiderül, hogy Such György betiltotta a közérdekű adatok jelentős részének nyilvánosságra hozatalát - vagy amit nem tiltott be, az érdektelen, több esetben félrevezető és semmitmondó. Egyes konkrét esetekben még valótlan is. 

Such azzal is próbálkozott, hogy a Magyar Rádió műsorainak hallgatásától tiltson el embereket - szerencsére felsőbb helyen ezt azért már nehezményezték.

Ez a kép sem a Magyar Rádióban készült - csupán illusztráció

A tiltósdinak buzgó követői akadtak. Kb. egy évvel ezelőtt Borbély-Urquart Julianna tiltotta meg, hogy az új arculati elemeket és kiváltképp a Magyar Rádió zrt. megnevezést, illetve ezeknek bármely részét az ő engedélye nélkül bármilyen célra lehessen használni. Mint már akkor megírtuk, a Magyar Rádióra ettől kezdve gondolni sem szabadott csak úgy. Van e tiltásban jó is: a rádiós gondolatcsendőrség létezése ezzel vált nyilvánossá. Mondhatnánk, ez a rendelkezés a Such-Dzsucse Stíluskönyve. Aztán pl. Mészáros László gazdasági igazgató információink szerint kitiltotta a székeket és napernyőket a Pagoda előtti területről, azzal indokolván a nagy ívű intézkedést, hogy ne sütkérezzenek, hanem dolgozzanak a rádiósok. Vagy pl. Szomráky Béla, a regionális adások főszerkesztője Gróf Miklós újságírónak tiltotta meg, hogy a Magyar Rádió szerinte legnagyobb ellenségével, a "kombattánssal" bármilyen kapcsolatot is tartson.

Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy az adófizetők pénzén fenntartott rádióból a minap - bővítve a tiltólistát - Gulyás Dénes operaénekest, országgyűlési képviselőt, a kulturális és sajtóbizottság tagját szólította föl a távozásra az elnök? Rendőrt persze nem mert hívni ellene, mert annyira azért nem ostoba, hogy egy mezei járőrrel is kikacagtassa magát. A közpénzen fizetett parlamenti képviselőnek ugyanis mentelmi joga van. Legközelebb viszont valamelyik képviselő hívhat rendőrt - a képviselő valóban jogosult erre, csak talán nem süllyed a Such diktálta szintre -, ha a rádió elnöke nem engedi be őt az intézmény területére.

Persze, ha Such György valóban még színvonalasabb közintézménnyé fejlesztette volna a Magyar Rádiót, akkor büszkélkedett volna a művészeti együttesek sikereivel, az egyre több kortárszenei felvétellel, az újjávarázsolt és kibővített elektroakusztikus stúdió legújabb szintetizátorával. De nem. Ő és hű fegyverhordozója, Cseh Gabriella megfutamodott a képviselő látogatásától, arra hivatkozva, hogy nem ők hívták meg a képviselőt. Nem mintha egy meghívó számítana: emlékezzünk arra, amikor Such György az általa meghívottak egy részét is kitiltotta a Márványteremből.  Szóval, ha van sapkája, azért, ha nincs sapkája, azért.

    

Mindhárom lemezen a Magyar Rádió művészei is közreműködtek - sajnos, ma már csupán illusztráció

Akár röhöghetnénk is ezen; mi tagadás, először röhögtünk. Röhögtünk, hogy egyre több a kitiltott, s hogy nem vagyunk egyedül. Másodszor szégyenkeztünk már megint. De persze az ember védekezik: nem nekünk kellene szégyenkeznünk, hanem azoknak - különösen ideértve a Magyar Rádió Közalapítvány pártdelegált és civil tagjait egyaránt - akik tűrik ezt. Akik hallgatag-cinkosan összejátszva vele, hagyják, hogy Such azt műveljen, amit akar. Hagyják, ráhagyják, sőt jóváhagyják, még meg is erősítik fejbólogató - és ugyancsak titkos - határozataikkal az elnök intézkedéseit. Mi több, még prémiumot is fizetnek neki, nem is keveset.

Hagyják, hogy Such parancsára Borbély-Urquart Julianna valótlant állítson az MTI-nek kiadott közleményében: "Az MR a társasági törvény, illetve a média törvény alapján működő részvénytársaság. Az MR egy olyan gazdasági társaság, amely közszolgálati műsorszolgáltatást végez, a vonatkozó törvények azonban nem szólnak annak közintézményi vagy közintézeti jellegéről. Így az MR álláspontja szerint egy országgyűlési képviselő igazolvány felmutatásával az MR területére nem léphet be, és különösen nem jogosult részt venni -meghívás nélkül- egy részvénytársaság belső megbeszélésén. Ez súlyosan sérti az MR működését és érdekeit."

Borbély dolgozatának tényleges értelme szerint az MR (még véletlenül sem a Magyar Rádió) saját vagyonú rt, és csak véletlen istencsapás, hogy közszolgálati műsorszolgáltatást is végez. Mert alapvetően részvénytársaság, mint pl. a Naszálytej. Nos, a Magyar Rádiót alapító jogszabály (az egy szóba írandó, ún. médiatörvény) szerint valamennyi műsorszolgáltatónak kell közszolgálati műsorszámot is szolgáltatni, tehát a legjobb esetben is Borbély nagyon félreértette a saját és a munkáltatója szerepét ebben a világban. Miközben a közintézeti jelleget nemcsak a műsorszolgáltatás, hanem az archívum közgyűjtemény-jellege is alátámasztja.

Vagy éppenséggel  nem félreértés a Borbély fogalmazványa. Hiszen milyen "vibráló műhely" az, amelyben Such György betiltja a közösségi jellegű találkozásokat? Mi vibrál ott? A neon?  Tán még az sem, hiszen önmagát és híveit kivéve, az elnök szigorú takarékossági intézkedéseket vezetett be.  Bérköltség-csökkentés ürügyén kevéssé "fáradságos, aprólékos munkával" automata (és nagyon rossz hangzású, kulturálatlan hangzású, agyonkompresszorozott hangzású) budi rt.-vé silányította a Magyar Rádiót.  Mellesleg a bérköltség nem csökkent, hanem nőtt.  Különösen az udvarhölgyeké és uraké.

A Pagoda: egykor művészek, tudósok, politikusok, hallgatók és rádiósok közösségi találkahelye - nem csupán illusztráció

Persze, lehetne örülni annak, hogy akár a Batthyány téri nyilvános klozetban is a Petőfi Rádió szól, de tán mégsem kéne olyan nagyon, mert sok-sok lakásban vagy gépkocsiban viszont nem az szól.

Szóval, olyan ez, mintha a BKV szóvivője, az amúgy szintén vicces Kiricsi Karola, arról győzködne minket, hogy a BKV valójában csak egy nagyobbacska méretű taxikat üzemeltető cég, és nem a főváros köztulajdona.

Csakhogy sem a BKV, sem a MÁV, sem a Nemzeti Múzeum, sem a Magyar Rádió tulajdona nem az intézményeké, hanem a közé. A Magyar Rádió zrt. egyetlen, oszthatatlan részvénye formálisan is a magyar államé, vagyis mindannyiunké.  

Egy egészen picinyke részben Such Györgyé is. Éppen akkora az ő tulajdonrésze, mint bármelyikünké.

Na ehhez mérten kéne megszabnia neki az ő arcának a nagyságát:

               

 

Társaság a Közszolgálati Rádióért